• Első imaidő: Velünk az Isten

    Imára hangoló

    Amikor valamilyen fontos találkozásra vagy beszélgetésre készülünk, igyekszünk összeszedni gondolatainkat, és úgy helyezkedünk, hogy teljes figyelmünkkel összpontosítani tudjunk. Minden imaalkalom elején javasolni fogunk egy ráhangoló gyakorlatot, és végig is vezetünk rajta. Kezdjük ma azzal, hogy figyelmedet a légzésedre irányítod: milyen a ritmusa, mit érzel, mit hallasz, ahogy ki- és belélegzel. Minden lélegzetvételnél próbálj az itt és mostra összpontosítani. Kilégzéskor szabadulj meg minden feszültségtől, gondtól, ami elvonja figyelmedet arról, hogy most itt vagy, nyugalomban. János evangéliumából tudjuk, hogy Isten velünk van. Isten itt van most is, várja, hogy eltöltsön kegyelemmel, békességgel.

  • Jn 1,1-14

    Mai olvasmányunk János evangéliumából való

    Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.

  • Elmélkedés

    Ez a mostani járványos év sokunkat elszakított olyan dolgoktól, amelyek meghatározzák, vagy amelyekről azt hittük, meghatározzák, hogy kik vagyunk.

    Ez a mostani járványos év sokunkat elválasztott azoktól a dolgoktól, amelyek meghatározzák, vagy amelyekről azt hittük, meghatározzák, hogy kik vagyunk. Megszokott életmódminták – kapcsolattartás, munka, szórakozás - változtak meg. Mi vagy ki alapján tudjuk ebben a helyzetben értelmezni önmagunkat? Ki tud áttörni a magányon és elszigeteltségen, a szorongáson és bizonytalanságon? Az Emmánuel név jelentése: velünk az Isten. Isten az, aki mindig velünk van, Isten az, aki mindig, minden helyzetben közel van hozzánk. Semmi nem választhat el Isten szeretetétől Jézus Krisztusban. 

    János közli, hogy Isten szó, élet és világosság. Ez az ő legbenső természete, identitása a kezdetektől fogva. Ez Isten, és ő meg akarja osztani velünk ezt a természetet és identitást. Szólni akar hozzánk, kapcsolatba akar lépni velünk. Életet akar lehelni belénk és az egész teremtésbe. Isten ott van az életemben. Ő az életem. Istenben nincs sötétség. Sem az életemben, sem a világban nincs semmi, ami erősebb lenne Isten Jézuson át ragyogó szereteténél. Aki elfogadja a testté lett Igét, megkapja az erőt, hogy gyermeke legyen Istennek, aki türelmes és irgalmas, aki várja, hogy elfogadjuk szabadon és feltétel nélkül nyújtott ajándékát: a kegyelmet és igazságot.

    János evangéliumának prológusából tudjuk, hogy a döntés a mi kezünkben van: elfogadjuk-e a testté lett Igét, vagy sem. Minden történet, amit adventben olvasunk, arról szól, hogy Isten felajánlja nekünk jelenlétének ajándékát. Mária, József, Zakariás és Erzsébet, a bölcsek és a pásztorok, királyok és fogadósok mind ugyanezt az ajánlatot kapják meg. Amikor ismeretlen helyzetbe kerülünk, megnyithatjuk lelkünket a meglepetések Istenének, vagy bezárkózhatunk. Fenyegetőnek vélve elutasíthatjuk, vagy elfogadhatjuk ajándékként. A döntés a mi kezünkben van.

  • Beszélgess Istennel

    • Mit érzek, amikor azt olvasom, hogy Isten osztozni akart emberi életünkben? Hogyan reagálok arra a gondolatra, hogy Isten világossága világít a sötétségben? Az idei év sok bizonytalanságot és szorongást hozott. Talán magam is úgy éreztem, hogy „sötétségbe” kerültem. Ez a lelkigyakorlat alkalom arra, hogy megosszam Istennel, hogyan éltem meg ezt a sötétséget. Talán fény hullt valamire, amit azelőtt észre sem vettem - magamban, az életemben, kapcsolataimban, a körülöttem lévő világban. Ízlelgessem egy darabig ezeket a szavakat: "A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel".
    • Újraolvasom ezeket a mondatokat: „A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”. Mi segített mostanában felfognom és elfogadnom Isten jelenlétét a mindennapjaimban? Ha gondok törnek ránk, nehéz elhinni, hogy Isten valóban velünk van, az ő kezében vagyunk, bármi történik is. Próbára tette-e a hitemet mindaz, ami idén történt? Tudok-e hitben, reményben, szeretetben élni? Esetleg a zűrzavarban inkább növekedett bennem a hit, a remény és a szeretet?
    • „Akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.” Mit jelent számomra, hogy megkaptam ezt a hatalmat? Azokra gondolok, akik segítettek nekem a járvány idején: családomra, barátokra, különnböző szolgáltatások dolgozóira, akik a mindennapit biztosították, bárkire, akitől biztatást, támogatást kaptam, vagy akik hozzám fordultak segítségért. Mit jelent számomra, hogy rájuk is mint Isten gyermekeire, mint a testvéreimre tekinthetek?
    • Kérem Istent, hogy árassza kegyelmének és igazságának világosságát a szívembe, hogy az ő irgalmas szemével láthassam magamat és a világot körülöttem. Most, az advent kezdetén megfogalmazom, milyen kegyelmekra van szükségem, mi az, amire vágyom. Csendben maradok egy darabig, és hagyom, hogy Isten igéje gyökeret verjen, és testté legyen bennem.
Nyitólap