A lelkiállapotokat, érzéseket Ignác két nagy kategóriába sorolja. Az elsőt vigasznak nevezi. Az ide tartozó lelkiállapotok közelebb visznek Istenhez és az emberekhez. Vigasz minden megélt növekedés a hitben, reményben és szeretetben. Ilyenkor békességet, biztonságot, örömet érzünk. A másik kategória a vigasztalanság, elhagyatottság. Ez a vigasz ellentéte, ide tartozik minden, ami eltávolít Isten és az emberek szeretetétől. A lelkünk felkavarodott: szorongást, nyugtalanságot érzünk, kétségek nyomasztanak, utáljuk magunkat, elcsüggedünk. A lelki közöny, fásultság biztos jele a vigasztalanság állapotának. Amikor úgy érzed, nem találod Istent és nincs is értelme keresni vele a kapcsolatot, a vigasztalanság állapotában vagy. De ide tartozik az önsajnálat, az értéktelenség érzése is. Ha alkalmatlannak érzed magad, nem látod értelmét annak, amit csinálsz, a vigasztalanság eluralkodott a lelkeden.
Mikor az exament imádkozzuk, ezekre a különböző érzésekre figyelünk. A vigasz és vigasztalanság nem ritka lelkiállapot: olyan érzések tartoznak ide, amiket állandóan megtapasztalunk. Mialatt mindennapi életünket éljük, gyakran félresöpörjük őket a tudatunkból, az examen során viszont megvizsgáljuk őket. Hol volt Isten az elmúlt napban? Ott találjuk azokban a percekben, amikor boldogok voltunk, örömöt vagy békét éreztünk. De megtaláljuk a szorongás és szomorúság perceiben is, mert ilyenkor éljük át, mekkora szükségünk van rá.
Annak, amit teszünk, vagy ahogy gondolkozunk, komoly következményei vannak. De először azt kérdezzük meg, mit érzünk. Ott, érzéseink mélységeiben fedezzük fel a Szentlélek hatékony munkálkodását bennünk.

Excerpted from A Simple Life-Changing Prayer: Discovering the power of St Ignatius Loyola’s Examen by Jim Manney
(pp.43-44)