Ha valamit nem értünk, és ez nyomaszt, szokásos reakciónk a félelem. Természetes hajlamunk, hogy uraljuk a világot, felszabdalva azt apró részletekre, amikkel meg tud birkózni az agyunk. Ami nem illik bele a világról alkotott fogalmaink közé, az megijeszt. Az ősi világban ez az istenek birodalma volt, a modern elme számára pedig az Ismeretlen.
Mikor Jézus köszöntötte a két Máriát, ők egy másfajta félelmet éreztek, egy olyan félelmet, mely együtt tud létezni a „nagy örömmel”: a rettegést attól, hogy vége szakad. Annak az embernek a félelme ez, aki beleszeret valakibe, s csak attól retteg, hogy ez az állapot elmúlik. Vagy mikor valaki kihúzza a lottó nyertes számait, de közben attól fél, hátha valami tévedés van a dologban. Ez az örömteli félelem vagy félelemteli öröm önti el őket gyászukban, megdöbbennek spontán erejétől. Akiről úgy tudták, meghalt – él. Ha Krisztus él, ugyan mitől félnének?

Excerpted from The Ignatian Workout for Lent