Az ima mint Istennel való beszélgetés szentírási értelmezése megtalálható a keresztény lelkiségben, bár gyakran elhomályosítja a kötött ima, amikor mások szavát használjuk a magunké helyett. Szent Teréz régóta fennálló hagyományt fogalmaz meg, mikor azt mondja: „a belső ima nem más, mint intim barátság, szívből szívhez szóló gyakori beszélgetés Istennel, akiről tudjuk, hogy szeret minket.”
Ignác ugyanerre gondolt, mikor a „társalgásra”, mint imaformára buzdított. A társalgás azt jelenti, hogy beszélgetünk egymással. Személyes, spontán eszmecserét jelent barátok közt. Így ír Ignác:
"Képzeld Krisztust, a mi Urunkat magad elé, és beszélgess vele…. mint mikor egy barát szól a barátjához, néha kér tőle valamit, máskor vádolja magát valami elkövetett vétekért, vagy megosztja gondjait, és tanácsot kér tőle" (Ignatius: Writings, 296).
Másutt az Istennel való bensőséges kapcsolatot dicséri Ignác. Mernünk kell bensőséges kapcsolatba kerülni Istennel. Ahhoz, hogy mélyüljön a barátságunk valakivel, időt kell szánnunk az együttlétre, arra, hogy beszéljünk hozzá és meghallgassuk, hogy megismerjük egymás életét, és felfedezzük különböző értékeinket, viszonyulásainkat, hogy mit tartunk fontosnak, mit nem. A kitárulkozás a barátság lényegéhez tartozik, melyben mindkét fél sebezhetővé válik. „Elfogadsz olyannak, amilyen vagyok? Vigyázva bánsz velem? Méltóságom túléli a tekintetedet?”

Excerpted from Finding God in All Things