A mindfulness (tudatos jelenlét) irányzat, melynek fókuszában a jelen pillanat teljes megélése áll, gyakran hangsúlyozza a „belső megfigyelő” létének fontosságát. Ebben az értelemben úgy tekintek az életemre, mintha egy folyó partján állnék. A folyó lenne a világ, és az életem a csónak, mely halad a sodrásban. Ahelyett, hogy megítélném és kritizálnám napjaim eseményeit és körülményeit, szelídebben viszonyulok magamhoz. Befogadom tapasztalataim teljeségét, 95 százalékát annak, ami jó, 5 százalékát annak, ami rossz volt, és mindent szépen a helyére teszek. Ha kritikus énem meg akarja akasztani a megfigyelést, újra visszatérek a folyópartra.
Számomra a Biblia egyik legszebb sora a 23. zsoltárban található: „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti.” Ha mantraként ismételgetem, elrepít valami más időbe-térbe. Meghív, hogy réteken, patakok mellett pihenjek a Jó Pásztorral, aki a mindenem. Amikor felismerem újra a magamra mutogatást, abbahagyom, elmosolyodom, és visszatérek a mantrámhoz.

Excerpted from Bursting Out In Praise: Spirituality & Mental Health by Gavin Thomas Murphy (pp. 15-16)