A hit szempontjából szavainkkal nem mindig tudunk különbséget tenni aközött, amit belül érzünk, és amit hiszünk. Például mondhatja valaki: „Érzem, hogy Isten velem van ebben a nehéz időszakban”, de azt is, hogy „Hiszem, hogy Isten közel van hozzám”.
A három kifejezés: érezni, hinni és tudatában lenni valaminek ilyenkor majdhogynem felcserélhetők. Különböző szavakkal próbáljuk leírni a kimondhatatlant. Azt például, hogy „most már értem”, fogalmazhatjuk így is: „most már hiszem, hogy igaz”, vagy „most már tudom, hogy igaz”. Mindhárom esetben valami belső tudásról beszélünk. Ezért fedi gyakran egymást az érzés és a hit. Mindkettő mély bizonyosságot fejez ki, azt, hogy amiről beszélek, tudom, hogy igaz, valóságos. A vallásos hitre vonatkoztatva, meggyőződésünk mély, autentikus, belső tudáson alapul, miközben tudatában vagyunk, hogy a vallásos hit elsősorban Istentől kapott ajándék, melyet valahogyan, szinte észrevétlenül, elfogadtam.
A hit mindig Isten ajándéka marad, viszont táplálás nélkül semmivé foszlik. Mindenki maga kell, hogy ápolja a saját hitét, értelmes módon.

Excerpted from Spirituality and the Senses: Living Life to the Full by Catherine McCann
(p.48)