Arra hívunk, hogy szakíts ki a napodból egy ‘szent teret’, imádkozz velünk itt és most a napi evangélium és a képernyőn megjelenő útmutatás segítségével.

Az ima kezdete

HETI ÚTRAVALÓ

„Ez itt Jézus, a zsidók királya”

Délután háromkor sötétség borult a világra, és nagy földrengés támadt. Mintha a pokol alapjai megrendültek volna, de Krisztus szeretetének ereje legyőzhetetlen és rendíthetetlen maradt. Még nem jött el a húsvét öröme, de a győzelem eldőlt nagypénteken. Megváltásunk alapja, hogy osztozunk Krisztus szenvedésében, és ezért mélyen meg kell fontolnunk szenvedése óráiban kimondott szavait. Ha levesszük tekintetünket a keresztről, elveszünk. Ha nem elmélkedünk élete szabad odaadásának nagyságán, sosem fog vonzani Jézus keresztje, és életünket jelentéktelen törekvésekre pazaroljuk. Egész hitünket meghatározzák e nap történései. Sok minden más is hozzájárul megváltásunkhoz, de a középpontban Jézus keresztje áll. Az, hogy Krisztus követői keresztény életet élnek, és a keresztet hitük legerősebb és legfontosabb szimbólumának tartják, onnan ered, hogy Jézus a végsőkig kitartott, és nem döntött úgy, hogy leszáll a keresztről. Ezért gyűlnek össze keresztények milliói a kereszt lábánál nagypénteken.

Forrás: Christ’s Seven Words from the Cross by John Mann (Introduction)


Mire gondolunk most…

A nagyhetet tarthatjuk az egyházi év legmagasabb, de legmélyebb pontjának is. A legmélyebb pont, mert Urunk legnagyobb szenvedésének hete, és a legfelemelőbb, mert szenvedésén és mindenért és mindenkiért való halálán át érkezik el a húsvét – a feltámadás. Gondoljunk arra, hogy Jézus ott van most mindenkivel, aki szenved (és ők nagyon sokan vannak), és ott van a mi szenvedésünkben is. Ne feledjük el, hogy a halál és a halál sötét völgyén át vezető út hozza el számunkra az új életet Krisztusban. Jusson eszünkbe, hogy van egy Megváltónk, egy Szabadítónk, egy Istenünk, aki annyira szeret, hogy képes meghalni értünk, és aki egyszer majd mindent újjá fog teremteni. Ő a mi Reménységünk. Ámen.


Sacred Space – napi ima 24 éve

A Sacred Space 1999-ben indult, és azóta minden nap új tartalmat kínál. Kapcsolatba léphet velünk a Visszajelzés oldalunkon.

Visszajelzés

Kapcsolódó oldalak