Nemde a tavasz lehelete érződik minden imádságban?
Könnyebben vesszük a levegőt, ahogy múlik a tél, enyhül a hideg. Az imádságban
töltött idő is felfrissíti a testünket, megújítja a lelkünket.

Bár az idő, és
minden időszak Istené, és mi nem korlátozhatjuk Isten működését, mégis a tavasz
az, ami minden nap fel tud tölteni fiatalsággal, megújulással. Ám a tavasz nem
mindig érkezik könnyedén. Az új virágzásra készülő fáknak is fájhat, ahogy a
rügy utat tör magának. A rügyeknek sem mindig sikerül kibomlaniuk. Az imádság
arra késztet, hogy nyissunk jobban Isten felé. Ez a szerepe. Néha könnyen megy,
máskor fájdalmas kihívást jelent. A szeretet kihívásainak mindig van egyfajta édes
keserűsége. Lemondunk valamiről, ami fontos nekünk, hogy valami jobbat tegyünk
lehetővé. A szeretetre való nyitottság a Teremtő Isten hatalmas kegyelmére való
nyitottság. Hasonlóan a tavaszhoz, az imádság is szelíd meleggel simogatja a
lelkünket, Isten szelídségével és melegségével. Aki imádkozik, titkos belső
táplálékot kap. Az isteni életnedv szabadon kering benne. Képes lesz még
nagylelkűbben válaszolni a szeretet kihívásaira.