Egy zsidó kisfiú, buzgó szüleinek egyetlen gyermeke,
mindenben szófogadó volt, egyetlen dolgot kivéve. Nem volt hajlandó tanulni a
Tórát. Semmi sem lehetett volna fájdalmasabb a szülőknek.

Egy alkalommal, mikor
a főrabbi a városukba érkezett, meghívták az otthonukba. El is jött, s az
étkezés után a szülők megosztották vele súlyos gondjukat. A rabbi engedélyt
kért tőlük, hogy magához ölelje a gyermeket. A szülők beleegyeztek, s
félreállva lesték, mi történik. Arra számítottak, hogy valami magvas tanítást,
jó tanácsot kap majd a fiú. De az egyetlen dolog, amit hallhatta, a csend volt,
mialatt a gyermek  feje a rabbi keblén
nyugodott. Másnap a kisfiú elkezdte tanulni a Tórát. Isten igéje iránti
lelkesedése egyre nőtt. Évekkel később melegszívű, bölcs rabbi lett belőle.
Sokan kérdezték, honnan vette a bölcsességét. Válasza egyszerű volt: „Amikor a
fülemet a rabbi szíve fölé helyeztem, meghallottam Isten szívének dobbanását.”
Az Evangéliumban János, „a szeretett tanítvány”, Jézus keblére hajtja a fejét.
Kiváltságos hely. De én is szeretett tanítvány vagyok, én is követhetem a
példát. Csak a csendben hallhatom meg az Úr szívdobbanásait. Uram, gazdagítsd
napjaimat csendes pillanatokkal, amikor pusztán csak rád figyelek.